2015. november 30., hétfő

A máriatövis gyömbérrel kombinálva

Mind a gyömbér, mind a máriatövis olyan gyógynövények, amit gyakran használnak egészségügyi problémák kezelésére, ugyanakkor kulináris célokra is. A gyömbér növénynek a gyökereit használják fel e célokra, míg a máriatövisnek a magjai és a levelei alkalmasak különféle egészségügyi problémák gyógynövényes kezelésére, állítja a Gyógynövény Info. Azonban fontos tudni, hogy mielőtt elkezdenénk a máriatövis vagy a gyömbér hazsnálatát bizonyos egészségügyi állapot kezelésére, mindenképpen érdemes előtte konzultálni egészségügyi szakemberekkel.


Kutatások a gyömbérrel kapcsolatban

A gyömbér is tárgya volt a közelmúltban végzett több jelentős kutatásnak. Az első vizsgálat során az All India Institute of Medical Sciences Új-Delhiben kutatott, majd eredményeiket a Child Blood and Cancer folyóiratban tették közzé. Megállapították, hogy a gyömbér por formában képes enyhíteni a hányingert és a hányást a kemoterápiás kezelés ideje alatt, így a kutatók arra a következetésre jutottak, hogy a gyömbér hatékonyan enyhíti a kemoterápia és a sugárkezelés negatív mellékhatásait. Egy másik friss tanulmány pedig kimutatta, hogy a gyömbér jelentős gyulladáscsökkentő szer, így a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a gyömbért fel lehet használni a különféle gyulladások kezelésére. Az eredmények a Philotherapy 2010 szeptemberi számában jelentek meg, de ezenfelül az NCCAM számos kutatási eredményt ismertet, amelyek egyöntetűen igazolják a gyömbér azon képességét, mely szerint enyhíti a fájdalmat és a gyulladást az osteoarthritisben és a rheumatoid arthritisben szenvedő betegek esetében.

2015. november 16., hétfő

Máriatövis az aknéra

Egykor Európa sznte teljes részén gyomnövényként tekintettek rá, a máriatövis azonban mára a reflektorfénybe került mint egyik leggyakrabban használt gyógynövény. A máriatövis kis barna magjai silymarint tartalmaznak, amirő úgy tűnik, hogy kulcsfontosságú összetevő, hiszen májvédő tulajdonságai mellett még képes enyhíteni a pattanásokat is. Már létezik néhány tudományos ajánlás, ami potnosan meghatározza a máriatövis optimáis napi adagját az akne kezelésére, a tudósok abban is egyetértenek, hogy általában minden problémát jól lehet kezelni a máriatövissel, ha a silymarin kivonatokból naponta 100-200 mg mennyiséget fogyasztunk el reggel és este. Azonban más formában és mennyiségben ez a gyógynövény hasonló hatékonysággal működhet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy konzultáljunk orvosunkkal vagy egy gyógynövényszakértővel, aki személyre szabottan képes lesz meghatározni a szükséges dózist.


Adagolás

Az étrendkiegészítők, mint például a máriatövis kapszulák, nem igénylik az US Federal Drug Adminsitration, tehát az FDA jóváhagyását, éppen ezért nincsen egységes útmutató, amely alapján egy máriatövis kiegészítőt el kell készíteni. Éppen ezért igen sokféle kivonattal találkozunk a piacon, ami miatt mindig fontos, hogy elolvassuk a címkéket. Emellett pedig fontos tisztában lenni azzal is, hogy a klinikai vizsgálatok és a máriatövis gyakorlati használata eltérhet, így ha az akne kezelésére szeretnénk felhasználni a silymarint, akkor a legjobb, ha felkeressük a bőrgyógyászunkat és megkérdezzük, hogy ő mit ajánl.

2015. november 5., csütörtök

A máriatövis és a szoptatás

A máriatövis egy magas, lila virágos, a bogáncsra emlékeztető tüskés növény. Eredetileg a Földközi-tenger térségében találkozhattunk vele, ott a máriatövist már régóta használták mint gyógynövény. A máriatövis használata több ezer éves múltra tekint vissza, már az ókorban is alkalmazták a máj és az epehólyag betegségeinek kezelésére. Sok esetben a szoptató nőknek is ajánlják a fogyasztását, hogy ezzel fokozzák a tejelválasztást.


Hogyan használjuk a máriatövist a tejelválasztás fokozására?

-Teaként: A máriatövisből nagyon könnyen készíthetünk teát, mindössze a gyógynövény magjait kell leforrázni. Az így kapott főzetből érdemes két-három csészével elfogyasztani egy nap. Az aprított, őrölt vagy kettévágott magokból egy teáskanálnyi mennyiség szüksége, amit 240 ml forró vízzel érdemes leönteni és hagyni kell ázni 10-20 percen át.


-Kapszulaként: Ha a máriatövist kapszula formájában szeretnénk elfogyasztani, akkor nagyon fontos, hogy mindig pontosan kövessük a gyógynövény címkén szereplő adagolási metódusait. Beszéljünk egy laktációs szaktanácsadóval vagy a kezelőorvosunkkal, ha nem vagyunk biztosak az adagolási módban.


-Élelmiszerként: Ha a tüskéket eltávolítjuk, akkor a máriatövis minden része ehetővé válik. A magokat lehet pörkölni és felhasználni nyersen vagy a teákban, míg a leveleket is ehetjük nyersen vagy főzve, illetve a rügyek is élvezhetőek az articsókához hasonló feldolgozási formában. A kereskedelmi forgalomban a máriatövis több teakeverékben és szoptatást elősegítő kiegészítőben jelen van. Ezt a gyógynövényt fel lehet használni más gyógynövényekkel együtt, mint például a görögszénával, az édesköménnyel és a verbinával is.

A máriatövis és a májenzimek

Ha túl sok májenzim van a vérünkben, az leginkább arra utalhat, hogy a májunk be van gyulladva. A májkárosodást sokféle tényező okozhatja, köztük például a túlzott alkoholfogyasztás, bizonyos gyógyszerek hosszú távú használata, a vírusos hepatitis, illetve az autoimmun rendellenességek. A máriatövist azonban évezredek óta használják, hogy megvédjék a májat ezektől a káros hatásoktól. Ennek ellenére persze fontos, hogy megbeszéljük orvosunkkal, mielőtt elkezdenénk szedni a máriatövises kiegészítőket.


A hatékonyság

A Philotheraphy Research 2010-es számában közzétett tanulmány kimondja, hogy a silymarinnak potenciális antioxidáns aktivitása létezik. A szerzők szerint a silymarin megakadályozza, hogy a toxinok elérjék a máj sejtreceptorait. Ez a tevékenység az elsődleges hatásmechanizmus, amellyel a máriatövis vegyületek képesek megakadályozni a sejtkárosodást, illetve a májenzimek ezt követő szivárgását a véráramba. A kutatók a Food and Chemical Toxicology 2010-es számára arról számoltak be, hogy a máriatövis alkoholos kivonata hatékonyabban csökkentette a májenzimek szintjét, mint a hagyományos májgyógyszer, a hepaticum.


Máriatövis ellenjavallatok

Ha terhesek vagyunk vagy szoptatunk, akkor ne szedjük a máriatövist. Ezenfelül kerüljük ezt a gyógynövényt, ha korábban már szenvedtünk egyfajta hormon alapú rákban, mint például mell- vagy prosztatarákban. A máriatövis kölcsönhatásba léphet bizonyos gyógyszerekkel, köztük az epilepsziára felírt készítményekkek, a vérhígítókkal, illetve a koleszterinszintcsökkentőkkel is.